M I L L I O N S T A R T E R
blank

Hibrid befektetési lehetőséget kínál egy új magyar startup

Akár minimális tőkével, 500 ezer forint befektetésével is társtulajdonosa lehet bárki olyan gyors megtérüléssel bíró, innovatív startupoknak, melyeknek növekedési potenciálja kiemelkedő. A tavaly novemberben indult Millionstarter megteremtette a lehetőséget, hogy ne csak a milliárdosok, hanem a haladó gondolkodású átlagemberek is befektethessenek egy ígéretes portfólióba. Összesen kétezer üzletrész áll rendelkezésre, az érdeklődés pedig már most kiemelkedő.

blank
Bándli Renátó három éve olyan súlyos autóbalesetet szenvedett, hogy csodával ért fel az életben maradása. A fél szemére nem lát, 63 csavar tartja össze testét, bal lába nem hajlik, a halál kapujából tért vissza, hogy bebizonyítsa: a lehetetlen nem létezik. Víziója, hogy belátható időn belül megszázszorozza a befektetők pénzét, mindehhez egy egyedülálló modellt alkotott meg.

5 éven belül húszszorosát, 10 éven belül százszorosát is érheti a cég

A Millionstarter egy hibrid befektetési lehetőség. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a portfólióban működő és profitot termelő cégek mellett most induló startupok is helyet kapnak, aminek köszönhetően a kockázatokat minimálisra tudják csökkenteni. Úgy jósolják, hogy a cég és ezzel együtt az üzletrészek értéke a húszszorosát is érheti 5 éven belül. 10 éven belül pedig a vízió szerint egyenesen a százszorosát.

Bándli Renátó vezérigazgató elmondta, a Millionstarter nem igényel szakértelmet:

blank

Egy egy teljesen új üzleti modell, amit most vezetünk be a piacra. Bárki társtulajdonosa lehet egy befektetéssel hat vállalkozásnak, melyek közt megtalálható három világszinten is egyedi funkciókkal rendelkező társkereső, egy milliomosoknak, milliárdosoknak megálmodott közösségi oldal, egy Tesla élményvezetést és bérlést kínáló cég, valamint az iDevice Apple szervíz, amely már 5 éve van a piacon és mind itthon, mind nemzetközileg kiemelkedő potenciált rejt még. Összesen kétezer darab üzletrész áll rendelkezésre, amiből körülbelül száz már el is kelt, tehát a lehetőség csak limitált ideig lesz elérhető” – fogalmazott.

Lehetőség a kisbefektetőknek

Mint mondta, tisztában vannak vele, hogy a nagybefektetők számára minden adott, ezért próbálnak lehetőséget teremteni a kisbefektetőknek, akik haladó gondolkodásúak és szeretnének egy remek üzleti közösséghez tartozni, miközben megsokszorozhatják a befektetett pénzüket. Bonyolult jogi procedúrákra pedig senkinek nem kell számítania.

Az érdeklődőkkel előbb megismertetjük a projektet, majd részletes tájékoztatót küldünk róla. Ha eldöntötte, hogy szeretne társtulajdonos lenni, akkor kiküldjük a szerződést, amit megnézethet ügyvéddel is, nem fog benne semmi kivetnivalót találni. Végül, amikor aláírta a papírokat és beutalja a cégnek az összeget, egy hónapon belül be is jegyeztetjük” – magyarázta a vezérigazgató.

A befektetési gondolkodás evolúciós csúcsa

A Millionstarter tulajdonképpen nevezhető a befektetési gondolkodás evolúciós csúcsának is. Bizonyított tény, hogy a vállalkozásokban van a legnagyobb pénz, ahogy az is, hogy a startupok növekedési potenciálja a legnagyobb. Bár befektetésben nem létezik olyan, hogy kockázatmentes, ennél a struktúránál jobban már nem lehet csökkenteni a rizikót.

El kell felejteni a régi rendszert. 500 ezer forint nem kockázat, a mi XXI. századi üzleti modellünk hatalmas hasznot hozhat. Szeretnénk abba az irányba elvinni az embereket, hogy legyen passzív jövedelmük, így ha a kétkezi munkát végzőkkel ne adj isten bármi történik, nem éri őket meglepetés” – tette hozzá Szabó Viktor, a Millionstarter marketing vezetője.

A céges struktúrában szerepel több magyar cég és egy amerikai részvénytársaság is. A befektetők bizalmát még azzal is növelik, hogy egy világszinten is egyedülálló platformot terveznek a projekt mögé, amelyen nyomonkövethetőek lesznek az üzletrész érték növekedések és a különböző projektek bevételeinek alakulása. Ezáltal a várható osztalékot is láthatják majd a befektetők.

Related Post

Leave a Comment